• 250 gramm liszt
• 1 kiskanál só
• 1 dl tej
• fél zacskó porélesztő vagy negyed kocka friss
• 2 evőkanál cukor
• 1 tojás
• 1 evőkanál vaj
• 120 gramm aszalt gyümölcs-csokoládé keverék (mazsola, aszalt szilva, datolya, aszalt körte)
• 60 gramm mag (dió, mandula, mogyoró)

A tejet meglangyosítom. Elkeverem a cukorral és az élesztővel, majd belekeverem a tojást, és a sóval elvegyített lisztet is. Ha összeállt, a vajat is hozzágyúrom. Sima tésztát dagasztok belőle, majd beledolgozom a felaprított gyümölcsöket és a magokat is. Letakarva hagyom körülbelül 40 percet kelni. Cipót formázok belőle, majd így is hagyom kelni 30 percig. Ezután megkenem tojással, 180 fokosra előmelegített sütőbe tolom, és körülbelül 35-40 perc alatt aranyszínűre sütöm. 

Főztem a kukoricagombócokat közlegénytársaim számára...” Írja Petőfi az Úti jegyzetek-ben, 1845-ben. Kétféle kukoricagombóc létezett ebben a korban: a gánica és a levesgombóc. A kukoricadarából gombócot gyúrtak, és ezt főzték egyszerű rántott levesbe, betétnek, vagy a kész kukoricakását, puliszkát hagyták kihűlni, megmerevedni, és ebből szaggattak gombócokat, hogy aztán mákba vagy morzsába forgassák őket. Filléres, házias, de egyáltalán nem szegényes étel. 

Kukoricagombóc a közlegénytársaknak

Forrás: Ács Bori

Alapanyagok:

• 150 gramm kukoricadara (vagy -liszt)
• 1 liter víz (lehet fele tej, fele víz)
• 1 nagy csipet só
• 1 evőkanál cukor
• 1 evőkanál vaj
• 100 gramm zsemlemorzsa
• méz, porcukor

A vizet felforralom, sózom. Egy habverővel folyamatosan keverve beleöntöm a kukoricadarát. Sűrű kevergetés mellett körülbelül egy órát főzöm, vagy amíg a két ujjam közé csippentett kis darab kásában már nem érzek kemény szemeket. (A főzési idő rövidebb, ha lisztet használok.) 

Baracklekvárral nem autentikus, de jó

Forrás: Ács Bori

Egy lapos tepsibe vagy jénaiba öntöm a kész masszát, és hagyom kihűlni. Közben egy serpenyőben megolvasztom a vajat, és a zsemlemorzsát aranybarnára pirítom benne. Ha a puliszka kihűlt, evőkanálnyi galuskákat szaggatok belőle, és a zsemlemorzsába forgatom őket. Porcukorral vagy mézzel tálalom. Baracklekvárral is jó, de úgy már nem egészen autentikus. 

Somoskő felé járva pedig egy parasztasszony házához hítt bennünket, s ott – fölszólítatlanul – jól tartott édes és aludttejjel”. – meséli a költő. Ma már nem annyira könnyű aludttejet készíteni, mint régen. 

Az aludttej nem szép, de finom

Forrás: Ács Bori

A mai hőkezelt, dobozos tejek nemigen alszanak meg, csak megsavanyodnak vagy megromlanak, ebben az esetben tehát nem a recept rekonstrukciója okozza a nehézséget, hanem az, hogy valódi alapanyagot, tehénből származó tejet találjunk. Vidéken ez még mindig egyszerűbb: aki hozzájut, annak nem kell mást tenni, mint langyos helyen elöl hagyni a tejet, és közben félnaponta ránézni, megaludt-e. A mi tejünk körülbelül két nap alatt érte el a kívánt állapotot. Ezután már hűtőben érdemes tartani. 

Szeretőmet, a franciákat, a túrós tésztát, és a rónaságot fülem hallatára ne gyalázza senki.” (Úti levelek Kerényi Frigyeshez, 1847, Füzesabony) 

Ne gyalázza senki!

Forrás: Ács Bori

Elég hihetetlen, hogy a túrós tésztára bárki bármi rosszat merne mondani, mert jó alapanyagokkal készítve voltaképpen tökéletes étel. Rossz, morzsás túróval és gyorspácolt szalonnával, ragacsosra főtt tésztából viszont a világ legrosszabb fogása is lehet. Rézi néni a túrós csuszához kétujjnyi széles, nem túl vékonyra nyújtott tojásos tésztát ajánl készíteni, melyet miután kifőztük, felkockázott, kisütött szalonnába kell forgatni, tejfölt, túrót tenni közé és forrón feladni. Mi sem készítenénk másképp. 

Alapanyagok:

• 250 gramm csuszatészta
• 250 gramm túró
• 2 dl tejföl
• 10 dkg szalonna

A csusza nagy, házi tésztából az igazi

Forrás: Ács Bori

A szalonnát felkockázom, és egy nagy serpenyőben alacsony lángon kiolvasztom a zsírját, majd ha kiolvadt, nagyobbra veszem a lángot, és megpirítom. Közben forró, sós, lobogó vízben, folytonos kevergetés közben puhára főzöm a tésztát. Ha megpuhult, azonnal leszűröm, és a serpenyőbe adom. Átforgatom, hozzáadom a túrót, tejfölt, azonnal tálalom. 

Mivel ételleírásokkal nem untatta olvasóit sehol a költő, kortársai visszaemlékezéseiből következtettek arra, hogy a rostélyos lehetett a kedvenc étele. El is nevezett róla az utókor egy fogást, amely lényegében egy lecsós marha. 

Rostélyos, pirítva

Forrás: Ács Bori

Semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy a szegény, éhező Petőfi evett volna ilyesmit, de még hasonló ételreceptet sem találtunk a korabeli könyvekben. Rézi néni rostélyosreceptjei voltaképpen egy pörkölt változatai, annyi különbséggel, hogy a hús nála szeletben marad. Az egyiknél a pörkölt ecettel, a másikban tejföllel párosul, a harmadikban előbb párolja, aztán pirítja a húst – ez utóbbit próbáltuk ki. 

Alapanyagok:

• kb. fél kg rostélyos, kicsontozva
• 1 fej vöröshagyma
• 1 kiskanál zsír
• 1 kiskanál pirospaprika
• só
• 2 dl húsleves

A rostélyost kissé kiklopfolom. A hagymát felaprítom, és a felolvasztott zsíron megfuttatom, hozzáadom a paprikát, majd a hússzeleteket is. Kicsit hagyom pirulni, majd aláöntöm a húslevest, sózom, és lassú tűzön egészen puhára párolom. Amikor kész, fedő nélkül addig pirítom, míg az összes leve el nem párolog. 

Petőfi leveleiben több szó van éhezésről, mint ételről. Mesél például egy esetről, amikor utazásai során egy állomáson a kocsmáros nem adott neki egy falatot sem enni, és végül a kocsis szánta meg egy kis kenyérrel, szalonnával és vöröshagymával. Máskor, Eperjesen ezt írta: „De nekem a sors mindig akkor ad kanalat, ha levesem nincs, és viszont.” A legjobban valószínűleg akkor rekonstruálhatjuk a forradalom költőjének jellemző ételeit, ha egy kicsit éhen maradunk.